Gondoskodás, öngondoskodás megalapozása a korai gyerekkorban

Gondoskodás, öngondoskodás megalapozása a korai gyerekkorban   

Bizonyára egyre többen utazunk repülőn. Minden utazás elején bemutatják az oxigén maszk használatát. Először magamra kell feltennem, és utána a velem együtt utazó kisgyerekre. 

Támogatni, védelmezni, óvni, gondoskodni csak az képes, akinek van elég oxigénje. 

Hogy is van ez a mindennapjainkban?

Szülőkkel való beszélgetéseim során kiderül, hogy a mindennapi életben egyáltalán nincs ez így. Az édesanyák nem magunkra teszik fel először az életet adó, életet mentő maszkot.

A kisgyermeket nevelő Édesanya keveset törődik magával, a belső harmóniája megteremtésével, sokuknak nagyon kevés az oxigén, szinte levegőt sem vesznek.

A legkisebb probléma, tünet, változás esetén leginkább a gyerekekkel futnak valamerre, segítségért, támogatásért, holott az lenne a legnagyobb segítség a kisgyerek számára, ha az édesanyja megfigyelné, majd felismerné az önmagában zajló folyamatokat. 

A gyerekkor jelentősége rendkívül felértékelődött. Ma már neurobiológiai kutatásokból tudjuk, hogy az első évek tapasztalatai, a gyermeket körülölelő emberi kapcsolatok mintegy munícióként szolgálnak, vagy éppen nem szolgálnak bennünket egy életen át. Az itteni tettek, szavak, intelmek sejt szinten tapadnak meg, s ez tölti fel a gyerekek hátizsákját, amelyből aztán előrántunk, vagy szépen lassan előhúzunk egy-egy választ életünk során. 

A felnőttek - ezen belül is az Édesanya - életvezetése, gondolati, mentális jelenléte meghatározza azt, hogy a kisgyermek milyen társadalmi, természeti tevékenység részese. Ezen ez úton aztán az is megtörténik, hogy eltávolodunk önmagunktól, és felépül egy olyan individum, amely mindenkiről szól, akivel valaha érintkezésbe léptünk, csak legkevésbé önmagunkról. Ezért elengedhetetlen a tudatos szülő, tudatos Édesanya tudatos felnőtt társadalom jelenléte, valamint az, hogy újraértelmezzük a gondoskodás fogalmát. 

A korai életszakaszban kötelező gondoskodnunk az ember gyermekről, hiszen az állatkölykökkel ellentétben, a mi gyermekeink nem képesek önálló életre. 

Vajon ki tud gondoskodni egy másik emberről?

A válasz egyszerű:

Az, aki önmagáról képes felelősségteljesen gondoskodni. Az, aki tisztán látja önmagát, aki a JELEN-ben él, aki képes arra, hogy figyelje gondolatait, szavait, tetteit. Aki már felismerte, hogy a csípőből megadott válaszok, reakciók nem mások, mint a rögzült minták, szokások, hiedelmek, sztereotípiák. Az, aki bármikor képes elcsendesedni, választ keresni önmagában, aki minden történésében képes önmaga döntéseit felismerni. Az, aki képes önmagát szeretni, önmagáról neki való módon gondoskodni.

A stresszes, ingerült, elégedetlen ember önmagáról sem képes gondoskodni, hogyan tudna akkor egy kis gyermekről. 

Milyen területei vannak a gondoskodásnak (is): testi, lelki és mentális.

Most itt a mentális gondoskodásról írok, hiszen erről oly kevés szó esik. 

Minden kisgyermek a teljesség tudásával, a jelen pillanat megélésével születik, és senkit ne tévesszen meg az a tény, hogy nem beszél róla, hiszen nincsenek szavai. 3 – 4 éves kora körül, már egy halom megtanult, igaznak hitt mondata, állítása van egy kisgyereknek („buta vagyok”, „nem tudom”), amit oly sokszor hallott már kicsiny élete során: ha nem veszel fel papucsot, felfázol; ne mássz fel, mert leesel; ha nem adsz puszit, nem szeretsz; sírsz, ha elmegyek? nem, akkor nem is szeretsz; azért dörög az ég, mert haragszik rád a Jézuska…… Nem sorolom tovább. Ismerjük mindannyian. 

A személyes életemen keresztül felismertem a fent említett tényeket és elkezdtem tenni azért, hogy a szokásaimat, igaznak, tényeknek vélt sztereotípiáimat átkeretezzem, hogy újra értelmezzem és újra írjam az életemet. 

Rátértem a tudatosságra, a tudatos életvezetésre, a béke és harmónia útjára. Figyelem és tisztítom gondolataimat, a céljaimra fókuszálok, és a céljaimnak megfelelően cselekszem, naplót vezetek, hálát adok, meditálok. Tágítom a teret, a tudatomat, és tudom, hogy az életem teremtője, Isten társteremtője vagyok. 

A gyerekek felé ezt közvetítem. 

Mi tehetsz meg otthon?

 Javaslom, hogy eddig nem tetted meg, változtasd meg szokásaidat!

1.      Figyelj magadra, és tedd meg Önmagadért a fent felsoroltakat.

2.      Figyelj gondolataidra, szavaidra, különösképpen, amikor a gyerekekkel vagy együtt.

3.      Étkezés közben a figyelmedet az ételekre az étkezésre fordítsd!

4.      Áld meg az ételed, és adj érte hálát! Ezt saját magad szavaival is megfogalmazhatod. 

A gondoskodás egyik tartó pillére a FIGYELEM. Oly kevés van ma belőle, mert nagyon szórjuk, mert annyi mindenki/minden kéri: a média, az internet, az információk, a programok, a rendezvények, az anyagba ragadt világ. 

Pedig tudd a FIGYELEM egyenlő SZERETET!

Legyen célod, hogy minden gyermek megérezze hatását gondolataira, cselekedeteire. Legyen képes szorongó, stresszes helyzetből kihozni magát. A gyerekkori öngondoskodás megtapasztalása, megtanulása később kiterjeszthető a másokkal való bánásmódra, a másokról való gondoskodás képességének fejlesztésére. A sorrend nem elhanyagolható!

Kezdj el tudatosan figyelni saját érzésedre, gondolataidra, szavaidra. Amikor szorongást érzel, lépj hátra és csak lélegezz!

Gondoskodás megalapozása gyermekkorban

Gondoskodás, öngondoskodás megalapozása a korai gyerekkorban   

Bizonyára egyre többen utazunk repülőn. Minden utazás elején bemutatják az oxigén maszk használatát. Először magamra kell feltennem, és utána a velem együtt utazó kisgyerekre. Támogatni, védelmezni, óvni, gondoskodni csak az képes, akinek van elég oxigénje.

Szülőkkel való beszélgetéseim során kiderül, hogy a mindennapi életben egyáltalán nincs ez így. Nem magunkra tesszük fel először az életet adó, életet mentő maszkot. A kisgyermeket nevelő szülők keveset törődnek magukkal, a belső harmóniájuk megteremtésével, sokuknak nagyon kevés az oxigén.

A gyerekkor jelentősége rendkívül felértékelődött. Ma már neurobiológiai kutatásokból tudjuk, hogy az első évek tapasztalatai, a gyermeket körülölelő emberi kapcsolatok mintegy munícióként szolgálnak, vagy éppen nem szolgálnak bennünket egy életen át. Az itteni tettek, szavak, intelmek sejt szinten tapadnak meg, s ez tölti fel hátizsákunkat, amelyből aztán előrántunk, vagy szépen lassan előhúzunk egy-egy választ életünk során. A felnőttek életvezetése, gondolati, mentális jelenléte meghatározza azt, hogy a kisgyermek milyen társadalmi, természeti tevékenység részese. Ezen ez úton aztán az is megtörténik, hogy eltávolodunk önmagunktól, és felépül egy olyan individum, amely mindenkiről szól, akivel valaha érintkezésbe léptünk, csak legkevésbé önmagunkról. Ezért elengedhetetlen a tudatos szülő, tudatos pedagógus, tudatos felnőtt társadalom jelenléte, valamint az, hogy újraértelmezzük a gondoskodás fogalmát.

A korai életszakaszban kötelező gondoskodnunk az ember gyermekről, hiszen az állatkölykökkel ellentétben, a mi gyermekeink nem képesek önálló életre. Vajon ki tud gondoskodni egy másik emberről? A válasz egyszerű: az, aki önmagáról képes felelősségteljesen gondoskodni. Az, aki tisztán látja önmagát, aki a JELEN-ben él, aki képes arra, hogy figyelje gondolatait, szavait, tetteit. Aki már felismerte, hogy a csípőből megadott válaszok, reakciók nem mások, mint a rögzült minták, szokások, hiedelmek, sztereotípiák. Az, aki bármikor képes elcsendesedni, választ keresni önmagában, aki minden történésében képes önmaga döntéseit felismerni. Az, aki képes önmagát szeretni, önmagáról neki való módon gondoskodni.

A stresszes, ingerült, elégedetlen ember önmagáról sem képes gondoskodni, hogyan tudna akkor egy kis gyermekről.

Milyen területei vannak a gondoskodásnak az óvodában (is): testi, lelki és mentális.

Ma itt a mentális gondoskodásról szólok, hiszen erről oly kevés szó esik az óvodákban. Minden kisgyermek a teljesség tudásával születik, és senkit ne tévesszen meg az a tény, hogy nem beszél róla, hiszen nincsenek szavai. 3 éves korára, az óvoda kezdésre már egy halom megtanult, igaznak hitt mondata van egy kisgyereknek, amit oly sokszor hallott már kicsiny élete során: ha nem veszel fel papucsot, felfázol; ne mássz fel,mert leesel; ha nem adsz puszit, nem szeretsz; sírsz, ha elmegyek?nem, akkor nem is szeretsz; azért dörög az ég, mert haragszik rád a Jézuska…… Nem sorolom tovább. Ismerjük mindannyian.

A mi óvodánkban, a saját életünkön keresztül felismertük a fent említett tényeket és elkezdtünk tenni azért, hogy a szokásainkat átkeretezzük, hogy újra értelmezzük és újra írjuk az életünket. Megismerkedtünk a mindfulnessel, azzal a srtesszkezelő életmóddal, amely segítségével megtanultuk, hogyan kezeljük egyre jobban az életükben jelentkező stresszhatásokat. Az MBSR programot a Massachusetts-i Orvosi Egyetemen állították össze 1979-ben. 8 foglalkozásból áll, ahol különböző gyakorlatokon keresztül tapasztalatokat szereztünk a testünkről, a lelassult étkezésről, a légzés, a séta, a csend jótékony, gyógyító hatásairól. Minden tanfolyam annyit ér, amennyit beemelünk az életünkbe, és az ott pozitív irányú változást eredményez. Mit és hogyan emeljünk be a gyakorlati munkánkba? Ezzel a kérdésre az alábbi válaszok jöttek: figyeljük gondolatainkat, szavainkat, különösképpen, amikor a gyerekekkel vagyunk együtt; étkezés közben a figyelmünket az ételekre az étkezésre fordítjuk; asztali áldást mondunk; tartsunk foglalkozásokat a szülőknek és gyerekeknek is;

Az elmúlt évben két alkalommal szerveztük meg a gyerekek és szüleik számára is a 8 alkalomból álló gyerek mindfulness foglalkozást. A gondoskodás egyik tartó pillére a FIGYELEM. Oly kevés van ma belőle, mert nagyon szórjuk, mert annyi mindenki/minden kéri: a média, az internet, az információk, a programok, a rendezvények, az anyagba ragadt világ. Pedig tudd a FIGYELEM egyenlő SZERETET!

A gyerekfoglalkozásokon az alábbi témákat érintettük, játékos gyakorlatokba integráltva:

1.       Csak az IGAZAT, csak azt lásd, halld és mond, ami van – nagyítás és kicsinyítés nélkül, nem többet és nem kevesebbet - fogadd el úgy, ahogy az van.

2.       Légy TÜRELMES - mindennek meg van az ideje – ne sürgesd, és ne halogasd a dolgokat.

3.     KÍVÁNCSISÁG - állj úgy magadhoz, a többiekhez, az eseményekhez, mintha most találkoznál velük először – ne tarts haragot.

4.       SZERETET ÉS BIZALOM – légy jó szívű, hiszen mindenki – még Te is - szeretetre méltó

5.       HALLGASS A SZÍVEDRE – megérzéseidre.

6.       FOGADD EL önmagad és másokat is jó és rossz tulajdonságaival együtt – minden és mindenki értékes.

7.   Tanulj meg ELENGEDNI – légy önzetlen, mert valójában semmi sem a Tiéd, csak épp most te használod, ami nálad van.

8.       Ismételtük a gyakorlatokat, különös figyelmet fordítottunk a KEDVESSÉGRE.

Célunk, hogy minden gyermek megérezze hatását gondolataira, cselekedeteire. Legyen képes szorongó, stresszes helyzetből kihozni magát. A gyerekkori öngondoskodás megtapasztalása, megtanulása később kiterjeszthető a másokkal való bánásmódra, a másokról való gondolkodás képességének fejlesztésére. A sorrend nem elhanyagolható!

Minden délben együtt meditálunk ebéd előtt, tudatosan figyelünk saját érzeteinkre, gondolatainkra, környezetünkre, tágítjuk a tudatunkat, hogy elérjük az egész univerzumot.

Megfigyeljük a légzést, sétáló meditációt végzünk, öleljük, szeretjük egymást.

Jászberény, 2019.augusztus 18.                                                            

Dobó Katalin

Amikor összeérnek a dolgok

Amikor összeérnek a dolgok...

Még néhány nap és kezdődik az új tanév.  Bizonyára mindannyiunk számára mást és mást jelent a  tanévkezdés.

Vannak, akik szoronganak, izgulnak, és mérgelődnek a könyvek, füzetek csomagolása közben.
Vannak, akik még vígan nyaralnak, mert úgy döntöttek, hogy megélik a jelen csodálatos pillanatait, az iskola, óvoda úgyis mindenkit megvár.
Vannak, akik még mindig azon tanakodnak, hogy menjenek iskolába, óvodába vagy sem.
Vannak, akik még cserélgetik az intézményeket. 

És aztán ki tudja, hányféle képpen vagyunk még!

Én úgy vagyok, hogy összeérnek a dolgaim.

25 éve vezetem a Maci Alapítványi Óvodát. Ennyi év tapasztalata, felismerései kellettek ahhoz, hogy most végre megértsem a gyerekkor teljességét, megtegyem azt, amire hív a lelkem. Legyen az ovi előtt és utána is valami, amit össze lehet fűzni, egyben lehet látni, megélni és a családok felé támogatást, és egyben nyugalmat is adni.

Végiggondolod, elképzelitek milyen csodálatos egy egy éves kisgyerek életútját végigkövetni egészen 14 éves koráig?  Esetleg 18 évig? Milyen nyugalom ez a család számára? Milyen fejlődési lehetőség egy együttműködő közösség számára 13-14 év?

A Maci alapítványnál most ez történik, hiszen szeptember 3-án a Maci Ovi mellett elindul a Dobó Katalin Tanulóközösség, valamint a Családi napközi is.

A három intézmény egy intézmény a gyakorlatban, szoros kapcsolatot ápolunk majd. Olyanok leszünk majd, mint egy több generációs nagy család, ahol jól megférnek egymással az apróságok, és a lassan tinédzser korban lévő gyerekek.
Izgalommal várom, várjuk a szeptemberi indulást.

Láttatni szeretnénk, hogy az Életünk egy folyamat, amelyet nem érdemes darabokra szedni, mert minden az evolúció irányába halad, és semminek soha sincs vége.

Hálával köszönöm meg a SZÜLŐK-nek, MUNKATÁRSaknak a bizalmat, a bátorságot, az elköteleződést a közös felkészülést a 2018-19-es tanévre.

A fejlesztések fejlesztése, avagy miért kell a mai gyereknek tökéletesnek lenni?

Ahol gyermek van a háznál a családi-és baráti beszélgetések gyakran arról szólnak, hogy mikor - hova viszik a gyerekeket – születésüktől fogva, hogy biztosan megállja majd felnőttként helyét a nagyvilágban. Az internet is tele van ezeket a félelmeket megerősítő csoportokkal (baba-mama klubok, elég jó szülő, és sorolhatnám vég nélkül), és azzal az üzenettel, hogyha nem viszed gyermekedet ideje korán mindenféle fejlesztésre, bizony majd elmarad az iskolában, és te drága Édesanya, drága Édesapa nem is vagy annyira jó szülő.

Nézzük meg ezt a helyzetet a gyermekek szemüvegével. Mit üzen ez a nekik?

Azt, hogy valami baj van vele. Hogy nem elég jó nekünk. Hogy többet várunk tőle. Így tartjuk őket is és magunkat is végül akaratunkon kívül is folyamatos nyomás alatt.

Az újszülött- és kisgyermekkornak pont olyan természetesen kellene, hogy lezajlódjon, mint egy növény növekedése esetében. Szeretettel, tudatos döntéssel elvetjük a magot (mert ugye nem szoktunk csak úgy a kertbe kimenni és magot szórni a földbe, hanem képben vagyunk, és tudjuk, hogy most mit csinálunk..), vizet és napfényt biztosítunk számára - a természet pedig teszi a dolgát.  A magocska először gyökeret ereszt – ez a gyerekek esetében a családban megkapott érzelmi biztonság- aztán kihajt a föld felé is elkezdi engedni a hajtásait. Kezdetben kicsik, zsengék ezek a hajtások, később ágacskák, majd ágakká erősödött képződményekké válnak. E közben a növényeket érik a külső hatások, évszakok váltakozása, időjárási jelenségek. Pici koruktól kezdve folyamatosan felveszik az információkat a környezetből és azokat van idejük beépíteni, s mindezek egyenlő eloszlása is fontos, valamint a megfelelő keretek között zajló növekedés: van napfény, víz, szél, hó stb.

S minden növény fejlődik a maga útján.

A tavasszal elrakott palántáimat az idén már tudatosan megfigyeltem. Egyszerre ültettem őket, és bizony mindegyik nagyon eltérően fejlődött. Szinte mindenben eltérést mutattak, színükben, nagyságukban, termések hozatalában. És?

A gyermekek erre természetüknél fogva képesek lennének – ha hagynánk és nem akarnánk állandóan beleavatkozni a fejlődésükbe. Az első életévek a nyugalomról, szeretetről, szociális kapcsolatok kialakulásáról, tapasztalásról kellene, hogy szóljanak: ez az az időszak, amikor a nagy felfedezés közben a gyermek is megnyugszik és "gyökeret ereszt", békésen elhelyezkedik a világban, melyet biztonságosnak érez.

A gyerekeknek állandóan érzelmi biztonságban kell lenniük, hangsúlyozom érzelmi biztonságban. S mellette jöhetnek a gyerekek érdeklődésére, vágyaira, szükségleteire épülő környezeti hatások. Mindig tudd, hogy, amit teszel, kiről szól! A te megfelelési, maximalista kényszeredről, vagy a gyermek valós szükségéről.

Gondolatban folyton a jövőben járunk (2 évesen már azt keressük, melyik iskola lenne a legjobb számára, vajon melyik egyetemen tanul…), így nem éljük meg a jelent - egyszerűen sosem vagyunk jelen. Mikor van, hogy csak úgy leülünk a gyerekek mellé, játszunk önfeledten, vagy „csak” csendben figyeljük őt? Miért érezzük azt, hogy állandóan tennünk valamit értük? Hova lett a bizalom, a szeretet?

Az állandó aggódás, hasonlítgatások és fejlesztés minden, csak nem a kicsi javára való. 

Legjobb fejlesztés a bizalom

Azt mondják nincs rosszabb a fiús anyáknál. Magukhoz láncolják fiaikat és állandóan rivalizálnak a srácok választottjaival. Nagyon szerettem volna, ha ez nálam másként alakul!

Volt is az életemben előttem néhány példa, ahol megfigyeltem, hogy mik azok a jelenségek a fiús mamák és „menyek” (sosem szólítom így a fiaim csodálatos feleségeit) között, amikre én tudatosan készülök, hogy az én családom életében másként lesz. Nos, megvolt az esküvő, és néhány hónap múlva próba előtt álltam, vagyis konfliktusba kerültem a fiatal feleséggel. Amúgy derekasan beleállva a helyzetbe! A részletek most nem fontosak, hanem a tudat, hogy most mindent elveszíthetek, ami valaha fontos volt az életemben. Ez a felismerés nagyon fájt. Minden pillanatban magamban kerestem az okokat, az akadályt, kerestem a választ a hogyan továbbra. Tudtam, hogy bennem van a kulcs, a megoldás. Tudtam, hogy a helyzetet magamnak teremtettem. Azt is tudtam, hogy a szeretet a megoldás, de azt nem tudtam, hogy mit tenne most a szeretet.

Néhány hét eltelte után egy komoly beszélgetés volt köztem és a fiam között. Az ő szájából elhangzott egy ébresztő mondat:„anya, kérlek, hogy bízz bennem!” Ez a szívemig hatolt. És akkor ott megtaláltam a bennem rejlő akadályt: elvesztettem a fiamba vetett bizalmat, a gyermekemben, akiért én évtizedeken keresztül éltem és dolgoztam. Ez a tudat felébresztett, és azóta is átsegít a pillanatokon. Tudom, hogy lesznek még más nézőpontok a családban, de már mindenkinek - köztük - magamnak is megengedem a tévedést, és azt is, hogy a saját útját járja.

Azóta rendíthetetlenül hiszek a gyermekben! Hiszek abban, van belül egy vezetője, aki segíti abban a felismerésben, hogy mi jó számára, hiszen, amit ő érez, azt senki más nem képes érezni. Bízni a gyerekben nekem annyit jelent, hogy ismerem őt, ismerem vágyait, érdeklődését, és hagyom, hogy a saját tapasztalatai által élje az életét. Ott vagyok, amikor kéri, s támogatom, amikor arra van szüksége. Javaslok neki, de sosem követelek.

Legjobb fejlesztés az elfogadás

Kik vagyunk mi, hogy megítéljük őket? Pusztán a születésükkel joguk van olyannak lenni, amilyenek. Joguk van kifejezni érzelmeiket, kinyilvánítani nemtetszésüket, saját módján kifejezni önmagát.

 Amikor elfogadom a gyermekemet úgy, ahogyan van, ahogy létezik, és hálát adok annak, hogy engem választott Édesanyjának, vagy Édesapjának. Amikor a szívem mélyén a létezéséért is hálát érzek, akkor beszélhetünk érzelmileg biztonságos gyermekkorról, mert innen indulni egy gyermeknek, és csak ebből az állapotból lehet majd erőfeszítések nélkül önmaga útját járni.

Gyakran emlegetem, hogy könnyű azt elfogadni, szeretni, aki úgymond „tökéletes”. Ez nem kunszt. Akkor elfogadni, szeretni, amikor látszólag nehezebbek a dolgok, több az ellenállás, akkor mutasd meg, hogy működik.

A létét fogadjuk el, nem a cselekedeteit. Amikor igazi elfogadásban vagyunk, semmit sem kell tennie, semmit nem kell teljesítenie gyermekünknek.

Legjobb fejlesztés az ok-okozat törvény elismerése

A világon minden az ok és okozat elve szerint mű­ködik. A történések az ok és okozat törvényén alapulnak. Amit mi véletlennek nevezünk, az nem más, mint valamely rejtett ismeretlen ok kifejeződése. Soha semmi nem történik ok nélkül. Ha nem tudod, akkor is működik! A gyermek életében, reakcióiban lásd meg magad! Minden pillanatában Téged, a rá ható felnőttet tükrözi. Látod, még egy ok, hogy hagyd a külső tényezőkben való megoldások keresését. Te mindig kéznél vagy magadnak, kezd hát meg a befelé figyelést, szeresd, és törődj magaddal, figyelj életed minden területére, hozd azt egyensúlyba, és nézd meg, hogyan változik meg gyermeked élete is.

Legjobb fejlesztés a tudatos jelenlét (MBSR)

Tudatos vagy éber jelenlétet jelent, amikor figyelmünket az adott pillanatra koncentráljuk, arra, amely éppen történik. Nem engedjük, hogy gondolataink elterelődjenek, nem akarunk máshol lenni, csak megélni a jelent. Az állatok és a gyerekek ösztönösen képesek erre, azonban a korral egyre inkább elsodornak minket céljaink a jelenből a jövőbe vagy a múltba – ezzel szorongásban, félelemben tartva minket. A tudatos lelassulás, gondolataink, szavaink, tetteink megfigyelése, tettenérése mindannyiunk számára tanulható. Amikor jelen vagyunk a gyermekeinkkel, akkor csak a pillanat számít. Ha sokszor meg tudjuk ezt tenni, mert a mindennapjaink szerves részévé válik a meditáció, s annak megannyi fajtája (ülő, sétáló, légző, nyújtó), önmagunk megfigyelése, szűnnek szorongásaink, aggodalmaink, már nem a jövőtől félünk, és hordozzuk a múlt tapasztalatait, hanem a jelent éljük meg.

Ez a félelem nagyon is jelen van a gyermekeinkkel való kapcsolatainkban.